Cégtörténet

A Dow család a befektetési üzlet területén

Írta: Clifford G. Dow, Sr.

Történetünk

A Dow családnak ebben az ágában nyilvánvalóan tőzsdeügynöki gének öröklődnek egyik generációról a másikra. A Dow Befektetési Csoport az 1930-as évek végén jött létre, amikor nagybátyám 1937-ben tőzsdeügynöknek állt, majd 1939-ben édesapám, Cliff is csatlakozott hozzá. Fiatalabb fiútestvérük röviddel a II. világháború után lépett be a céghez, majd néhány év múlva húguk, a négy testvér közül utolsóként titkárnőként csatlakozott a csapathoz, és segítette három bátyját. Édesanyám, Louise az évek során részmunkaidős titkárnőként folyamatosan a cégnél, apám mellett dolgozott.

Apám 1974-ben elhunyt, édesanyám azonban továbbra is az irodában dolgozott, sőt egészen 2003-ban, 88 éves korában bekövetkezett haláláig a CNBC-n követte a pénzügyi híreket, és faxon továbbította számunkra az összefoglalást arról, mi történik a világban: a gazdaságban, a politikában, az üzleti életben és a tőzsdéken. Mivel pontosan tudta, hogy milyen információk fontosak számunkra és hogy mikor van azokra szükségünk, hírei értékesebben voltak számunkra, mint akár a Wall Street Journal.

Amikor 1962-ben beléptem a családi üzletbe, a Dow Befektetési Csoport egy Maine államban, Lewistonban található irodában működött. A másik két első generációs Dow fivér egy-egy fia is hamarosan a cégnél kezdett dolgozni, így a második generációban is három Dow brókerünk lett. Miután mind a négy fiunk iskoláskorú lett, feleségem, Barbara is csatlakozott hozzánk részmunkaidőben.

Négy fiunk, Cliff Jr., Russell, Michael és Bill, akik már a harmadik generációt képviselik, még főiskolás korukban a nyári szünetekben kezdtek a cégnél dolgozni; így szereztek tapasztalatokat az üzleti életről. Tanulmányaik befejezése után mind a négyen úgy döntöttek, hogy főállásban is a befektetési üzlettel kívánnak foglalkozni, és azóta is mindannyian velünk vannak.